Ablak A Dubra – Goodspeed

October 28th, 2008 – 15:18

ablak a dubra október flyer

Köszönjük szépen a rengeteg jó kívánságot és a fergeteges hangulatot, egyben elnézést is kérünk a jelzett kellemetlenségekért! A történelmi pillanatok megélése után Goodspeed zárja a hónapot.

1974. május 12-én született Budapesten. Zenei pályafutása 1980-ban, egy zeneiskolában kezdődött, ahol 8 évig énekkari tagként a kórussal járták az országot, valamint különböző versenyeken szerepeltek eredményesen. Zenei képzettségét jellemzi továbbá, hogy négy évig zongorázni, nyolc évig furulyázni tanult. Tanulmányait egy balassagyarmati kollégiumban végezte, ahol aktív szerepet vállalt a kollégiumi rádióban. Szombatonként bulikat szerveztek Kiss Sándor és a Reflex segítségével, melynek hatására 1991-ben a vecsési Csillag Disco rezidens lemezlovasának kérték fel. Egy évvel később Üllőn a Napsugárban volt házigazda, majd a Jump-ban játszott, végül a környező települések szinte összes klubja vendégül látta egészen 1994-ig. A kornak megfelelően, még saját technikán játszotta az akkor népszerű funky-rap, sláger és house-sláger nótákat. Nevéhez rengeteg olyan legendás buli fűződik, mint a Malév uszodai partisorozata. 1994 hozta pályafutásában a változást, amikor a Black-Market lemezboltban kezdett el dolgozni, melynek kapcsán megismerkedett a szakma szinte összes képviselőjével. 1995-től felváltva DJ Clark-al a Saigon-ban. A Saigont a Panoráma követte Rákoskeresztúron, ahol éjszaka és az after-partikon játszott. 1996-ban az E-Play-ben a Housefive szombatokat, majd péntekeket, végül Budapesten egyedülállóan a kedd esti zártkörű rendezvényeket szervezte. 1997-ben a Kepi Blanc-ban volt rezidens, mellette az ország számos klubjában játszott, valamint Clark-al jelentős partisorozatot rendeztek (Semtex, Warp 4).

Belépő: heló!

Cha Cha Cha 12″ – 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 63.

No Comments

» Leave a comment now

» RSS feed for comments on this post
» TrackBack URI

No comments yet.


Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.