Archive for 'AAD'

Ablak-A-Dubra – jönnek a lányok, meg a matekosok

August 21st, 2007 – 11:26

Naga és Beta ismét a pult mögött, vendégszereplőink ezen az estén a Girls and Mathematics teljes vezér és tánckara. A helyszín a szokásos, az árak a régik, a hangulat meg jó lesz, mint mindig.

Ablak-A-Dubra, rendhagyó szerda vol. 2.

Ma este ismét Naga & Beta nélkül nyit ki a Cha-Cha-Cha, a házigazda Mick lesz, vendége a Debut és Admirable Night házigazda Garay. A hiányzás igazolt, Naga, Beta és Andre a siófoki Coke Club-ban tesznek majd fel, az este kilenctől kezdődő Yonderboi koncert előtt és után.

Élet a Szigeten túl

Eljött az egy hét együttlét. Nagy részben nekünk is ennek e jegyében fognak telni az elkövetkező napok, de akad azért egy két program azoknak is, akik kimaradnak az idei szigetelésből. Szerdán a Technolady, Frankhegykirálynő, Hangfestő, vagyis Dork vadul majd a csacsában. Frankhegyről indult, érintette többek között a legendás Tresor-t is a több mint 10 éves [...]

Ablak-A-Dubra augusztus

A nyár utolsó hónapját is a margitszigeti Cha-Cha-Cha terasz-on töltjük, természetesen most is szeretettel várunk mindenkit augusztus mind az öt szerdáján. 08.01. Kedves barátunk, a Budapest-Berlin tengelyen mozgó Steven-M kezdi meg a hónapot. A twoBmusic feje a süsiben ügyesen pakolgatta a korongokat, most sem lesz ez másképp. Az alkotótáboros szettből kiindulva lehet, hogy kinyílik a [...]

Heti programok

A nyár utolsó hónapját kezdjük meg, annak is a legelső hetét, ami amolyan vihar előtti csend képet mutat, bár egy igazi különlegesség azért most is akad. Ha szerda, akkor Ablak-A-Dubra, heti vendégünk a berlin/budapest gyökerekkel rendelkező twoBmusic egyik alapítója és egyben nagyon jó barátunk Steven-M. Pénteken csemege a hartai Dunaparton egyenesen Moszkvából. SCSI-9 (Anton Kubikov) [...]

Minden amit tudni érdemes, Jamie Jones a nagyító alatt

July 25th, 2007 – 02:00

Ma délután érkezik egyenesen Ibizáról, este meg jól odapakol majd nekünk a csacsiban, de addig és némi olvasni és hallgatnivaló tőle, róla, nektek. Többek között kiderül, hogy miért is a kedvenc klubja a Fabric, Damien Lazarushoz és Clive Henryhez fűzödő barátságáról is szó esik, példaképek, technikák, szokások és természetesen a kezdetek kezdete is felidézésre kerül. [...]

Heti programok

Túl vagyunk az év eddigi legveretesebb hétvégéjén, pénteken Kecelen, szombaton Zentán lettünk gazdagabbak sok sok élménnyel. Azonban az aktuális hét is bővelkedik eseményekben, lássuk ki merre, miért és mikor. Régóta szeretnénk olyan tehetségeket bemutatni az AAD-n, akik a csillaggá válás elején tartanak, de akikről úgy érezzük, fogunk még hallani. Az angol Jamie Jones erre a [...]

Ablak-A-Dubra képekben

July 20th, 2007 – 00:36

Sok sok kép a szerdai fülledtségről a Pulzar-on

Heti programok

A nyár egyik legerősebb hete elé nézünk, szerdától egészen vasárnapig ajánlunk figyelmetekbe bulikat, minden napra egyet, vagy akár többet is. Szerda: Ablak-A-Dubra ismét Naga és Beta vezényletével, Nigel Snorter vendégszereplésével. A fiatalember a mendei Club Prince rezidense, valamint a Másik Rádió Pulzár című műsorának szerkesztője és műsorvezetője. Csütörtök: Tokaj után Zánka és ismét egy fesztivál, [...]

Ablak-A-Dubra, rendhagyó szerda

A héten rendhagyó Ablak-A-Dubra Naga és Beta nélkül, akik a siófoki Coke Club vendégei lesznek ezen a napon Mick-el együtt. Az este 8 óratól kezedődő Colorstar koncert után lépnek fiaink a Balaton parton a pult mögé. A csacsában a házigazda szerepét ezen az estén Andre tölti be, vendége a Made INN oszlopos tagja Dave Van [...]